– Dávid, ha őszintén visszagondolsz az elmúlt évekre, milyen tapasztalataid voltak a barátságokkal kapcsolatban?

Őszinte leszek: nagyon sok felszínes és kétszínű ember vett körül az életem során. Mindig próbáltam megbízni másokban, megnyitni magam, és baráti kapcsolatot teremteni. Azt hittem, ha én őszinte és tiszta szívű vagyok, azt majd viszonozzák. De szinte mindig ugyanoda futott ki a történet: kihasználtak, átvertek, kibeszéltek a hátam mögött.

– Ez biztosan nagyon fájdalmas élmény lehetett. Volt olyan, hogy anyagi szinten is kihasználtak?

Sajnos igen. Nem egyszer előfordult, hogy pénzzel is visszaéltek a bizalmammal. Olyan embereket segítettem, akikről azt hittem, hogy igazi barátaim, de amint már nem voltam számukra hasznos, egyszerűen eltűntek vagy hátba szúrtak.

– Mit gondolsz, miért történhetett ez veled újra és újra?

Talán azért, mert mindig túl jóhiszemű voltam. Hittem abban, hogy az emberek alapvetően jók, és ha én megadom a tiszteletet és a bizalmat, akkor ők is ugyanígy fognak velem bánni. De a valóság az, hogy sokan csak addig vannak melletted, amíg érdekük fűződik hozzád.

– Van most olyan barátod, akivel bármiről őszintén tudsz beszélni?

Ha teljesen őszinte vagyok: nincs. Szinte nincs olyan ember körülöttem, akiben száz százalékig meg tudnék bízni. Mindenki kétszínű valamilyen szinten, és legtöbben ott vágnak át, ahol tudnak. Ez nagyon fájdalmas felismerés volt számomra, de idővel megtanultam, hogy a bizalmat ki kell érdemelni – és nem szabad mindenkinek megadni csak azért, mert kedvesnek tűnik.

– Mit tanácsolnál azoknak, akik hasonló helyzetben vannak?

Azt, hogy tanuljanak a hibáimból. Ne adj túl sokat azoknak, akik nem becsülnek meg. Aki igazán barát, az nem csak a jóban van melletted, hanem a nehéz pillanatokban is. És ami a legfontosabb: soha ne szégyelld bezárni az ajtót olyanok előtt, akik csak kihasználnak vagy lehúznak.